Ha gravíroztatni szeretne
Ha cégtáblára vagy ajtótáblára van szüksége
Ha műszereket gyárt
Ha egyedi vagy céges ajándékon gondolkodik

30 év tapasztalat

 A tervezéstől a kivitelezésig Ön mellett állunk

 

Előkészítés

Ha Ön elfogad tanácsot, akkor segítünk a kivágások és feliratok tervezésében, valamint a megfelelő anyag és technológia kiválasztásában.
 

Tervezés

Rendelkezünk megfelelő tapasztalattal ahhoz, hogy alternatívát javasoljunk, ha valamilyen előre nem látható bonyodalom miatt nem lenne megvalósítható az, amit elsőre elképzelt. Lézerrel, hagyományos és CNC technikával egyaránt képesek vagyunk Önt segíteni.
 

Kivitelezés

Rugalmas határidővel, egyedi és sorozatgyártásal, állunk rendelkezésére magánszemélyeknek és vállalkozásoknak egyaránt.

Rólunk

Az Xfer Kft gravírozástechnikával, ipari pontosságú anyag-megmunkálással foglalkozó vállalkozás. Megoldást kínálunk többek közt a műanyag és fém dobozok, szerelvények gyártására, illetve megmunkálására. Egyedi darabok, prototípusok és kis sorozatok készítését is vállaljuk.

Úgy a magánéletben, mint az iparban is gyakran előfordul, hogy a termékre olyan feliratot kell készíteni, mely tartósan meg kell maradjon. Mindegy is, hogy a feliratok csak jelölést, céglogót, vagy bármilyen grafikai elemet tartalmaznak, ránk biztosan számíthat!

Megrendelőink megelégedésére – velük együttműködve – igyekszünk megvalósítani elképzeléseiket és megoldást kínálunk problémáikra.
Fontos számunkra partnereink megelégedettsége, mivel meggyőződésünk, hogy az a hosszú távú, kölcsönösen előnyös együttműködés alapja.
Cégünk eredményeit az Önök sikerei építik, ezért rugalmasságot és megbízhatóságot kínálunk Önöknek évtizedes tapasztalatok alapján.

Amiben számíthat ránk

Lézergravírozás

Cégtáblák, ajtó- és névtáblák, utcatáblák, házszámtáblák, hajó és csónak névtáblák gravírozása akár vonalas rajzzal együtt is. Urnára, és hagyományos sírra  egyaránt tudunk táblát gravírozni. Palack és öblösüveg, valamint pohár gravírozás.
 

Esztergálás

Néhány példa esztergálásra: egyedi méretű hőmérő szonda-ház rézből, 2" whitwort menet plexi csőre, speciális keménységű rozsdamentes takaró gyűrű, anyag továbbító görgő erősebb POM anyagból mint a gyári, csatlakozó érintkezője, balmenetes csavar pótlás csempevágóhoz, kerékpár utánfutó összekötő, a hibás gyári helyett, anyagfogó patron, stb...

kontúrmarás

Műszerdobozok, előlapok hagyományos kivágása, gravírozása, süllyesztése és festése. Fröccsöntött műanyag és ALU dobozok szinte minden oldalának megmunkálása lehetséges kívül-belül. Kijelző ablak kerettel vagy anélkül, esetleg plexiből készült védőréteg beleillesztése a doboz, vagy lemez anyagába is lehetséges. Az elektronikai ipar igényeinek talán minden formájával foglalkoztunk már F1-től atomerőművig bezárólag. Nagy méretű folyamat-irányítási táblák készítése kijelző ablakokkal alumíniumból. Kezelő táblák széles választékban.

szakmai tanácsadás

Ha nem igazodik el az anyagok között, ha nem ismeri a lehetőségeket, mi állunk rendelkezésére! 
Aki már tervezett műszerdobozt, tudja, hogy a prototípus megalkotása nem könnyű feladat. Mi partnerek vagyunk a tervezés, a próbák idején is. Hiszen a sikeres sorozatgyártás fontos feltétele az első tökéletes példány elkészítése.
 

Mechanikus Gravírozás

Szinte minden anyagra ami forgácsolható, hengeres, domború és homorú, felületre is tudunk gravírozni. Szükség esetén hullámos felületre is, a felület letapogatásával.

aJÁNDÉKTÁRGYAK 

Ha megunta a megszokott ajándékokat, és valami igazán különlegesre vágyik, akkor a legjobb helyen jár. Adjon örök emléket! Ön megálmodja, mi elkészítjük. Kész termékeket és az általunk gyártott ajándéktárgyakat tesszük egyedivé (lézer, vagy CNC gravírozással) Önnek és szeretteinek. (Kincses doboz, teafilter kínáló, bor díszdoboz, stb...)
Képzelje el, hogy egy ajándéktárgyon, amit egy Ön számára fontos személynek kíván adni, szerepel egy név, esetleg az Ön személyes üzenete. Mi lesz ennek a sorsa, kuka, vagy vitrin? Ön kidobna egy akárcsak közepesen drága tollat, ha rajta lenne az Ön neve? (És ha kifogy?) Még egy jó öngyujtó is elegánsabb, ha rajta van az Ön neve.

A munkáink során törekszünk arra, hogy ügyfeleink minden igényét teljesíteni tudjuk.
Előfordul, hogy különleges anyagokat  szerzünk be,  hogy speciális szerszámokat készítünk el azért, hogy az ügyfél kérését teljesíteni tudjuk.  Önökért vagyunk!

Ha gravíroztatni szeretne
Ha cégtáblára vagy ajtótáblára van szüksége
Ha elektronikai terméket gyárt, és dobozolni kell
Ha személyes, egyedi ajándékon gondolkodik